A Dal és Ami utána jön
2013 március 3. | Szerző: Máté Orsolya
Lázasan nézték/néztük az Eurovíziós dalfesztivál fordulóit, a családban megbeszéltük ki a kedvenc, kinek örülnénk a következő körben és még a zuhany alatt is dúdoltuk (néha még a Kedvesem is) egyik-másik dalt. Tegnap megszületett a döntés és meglepődve, bár kellemes érzésekkel olvastam, hogy ByeAlex lett a befutó. Újból és újból elkövetem azt a primitív hibát, hogy legörgetek a megjegyzésekhez youtube-on, illetve facebook-on. Voltak időszakok, amikor én is beszálltam a méltatlan párbeszédbe és próbáltam a mérleg nyelvét a pozitív és értelmes oldalra billenteni. Ma már teljes mértékben ura vagyok önmagamnak és csupán következtetéseket igyekszek levonni a hozzászólásokból (nagyrészt trollkodásból), melyek évről-évre szánalmasabbak.
A végtelennel ujjat húzva és sosem rettegve a Kedvesem című dal is egyike volt az esélyeseknek a döntők során. Végül Ő vitte el a pálmát, vagy inkább egyesek szerint a zenei Arany Málna díjat. Személy szerint a kedvenceim közé tartozott/tartozik. Letisztultnak, végtelenül egyszerűnek (jó értelemben) és fülbemászónak tartom. Tény, hogy ének szempontjából voltak sokkal kiemelkedőbb előadók is, de a közönség mégis úgy döntött (vannak, akik előre eltervezettnek vélnek ehhez hasonló műsorokat az eredmény tekintetében), hogy ByeAlex próbáljon szerencsét és képviselje az országot. Az Internetnek köszönhetően pedig boldog-boldogtalan elmondhatja a véleményét, amivel igazából nincs baj, hiszen demokráciában élünk. Baj csupán a minőségükkel és a színükkel van. A minőség elszomorító, dilettáns, a szín pedig gyönyörű sárga, akár egy citromé, csak éppenséggel a gyümölcs belseje nyálkás, gennyes. Természetesen vannak lelkes és kedves írások is, de nagyrészt- sajnos- felháborodott, mérges “majdénmegmondomatutit” és ahogy az előbb említettem sárga kommentekkel szembesülünk. Szó nélkül elmennék a dolog mellett, hiszen mondhatnánk, hogy ezek az emberek unatkoznak és otthon a közösségi oldalakon és fórumokon élik ki odamondogatós énjüket, boldogtalanok, magányosak és sorolhatnánk. Bennem viszont régóta él egy olyan feloldhatatlan kérdés, hogyan és milyen formában alkossunk véleményt bármiről, valamiről. Gyakran előfordult, hogy ismerősök, barátok szájából hallottam, hogy ” Ez egy sz*r”. Emberek…miért ne lehetne azt mondani, h “Nekem nem tetszik”? Példa: egyetemen, szünetben, filmekről társalogva szóba kerül a Gyűrűk ura. Imádom, láttam rengetegszer, minden tekintetben a csúcsok csúcsa. Mielőtt elmondhattam volna ezeket, csoporttársam szájából elhangzott a bűvös szó: sz*r. Ledöbbentem, nyeltem egyet és visszafogtam magam. Félreértés ne essék! Nem ítélem el azokat, akik mást, máshogyan szeretnek. De! Számomra a véleményalkotás nem lehet ennyire egysíkú, hogy kijelentem egy dalról, egy műről, egy akármiről, hogy kaki. Többek között azért nem, mert megsérthetjük vele a másikat, illetve több nézőpontból vizsgálódhatnánk, meghallgathatnánk a másik látásmódját, mielőtt egyértelműen kijelentünk valamit. Mily diplomatikus válasz lehetne a Nem az én világom, igaz? Konklúzióként, nyitva hagyhatnánk az ablakot, hogy a másik érvelése, meglátásai által többé váljunk, vagy akár vitára sarkalljon minket, ezáltal is pallérozva kicsit a sokszor ellustult, fáradt agyunkat.
A sárga kommentek. Irigység. Úgy vélem, sok felhasználó ebből az indíttatásból válik szánalmassá és teszi közzé az ország előtt, ráadásul névileg, hogy ő egy nagy érett citrom! Példa ByeAlex dalához, sőt személyiségéhez: “hát a dal sem egy ász, sőt rendbe szedhetné már valaki, mert amugy ugy nézki ilyen ábrázattal mint egy hajléktalan , stilustalan senki”, “csatlakozom az elöttem szólóhoz, iszonyat gagyi ez a dal, szégyelje magát!” és még másolhatnám a finomabbnál, finomabb ömlengéseket arról, hogy a dal és Alex ennyire és annyira gáz és különben is! A hölgy, aki a stílustalan szót használta, bizonyára nagyon egyedi, ezért talán illendő lenne felvennie a kapcsolatot Alex- szel és rendbe szedhetné! Miután Rozalinda embert farag előadónkból, a másik felhasználó segíthetne neki, hogy az iszonyat gagyi művészetén csiszolhasson, majd ezt követően megveregethetné a vállát, szégyenből pedig büszkeség válhatna. De persze nagy valószínűséggel egyikük sem lenne képes rá, bár soha nem tudhatjuk…Komolyra fordítva a szót! Tisztán látni, hogy Irigyek, Irigykednek, az Irigység ujjacskái gépelik be ezt a sok méltatlan és balga szöveget. Miért? Mert ha az ellenkezője lenne a megnyilvánulások motivációja, akkor a véleményalkotás mellett kifejezhetnénk az örömöt, a megbecsülést és az elismerést a siker előtt. Hiszen csak akkor zavar és piszkálja az orromat a másik sikere és boldogsága, ha én sikertelen és boldogtalan vagyok…
Miután kidühöngtem magam és megosztottam a csalódottságomat az emberiség bizonyos tulajdonságaival kapcsolatban, végszóként Márait idézném és megfogadván tanácsát, megtörlöm az arcomat és tisztán hagyom lábbelimet, ByeAlex nevében is:
Meglep, mert egy emberből kibuggyan az aljasság, mint a varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erőtlen, mennyire csak gyűlölet és irigység az ereje? Töröld le a váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el a varangyot, mert cipőd bepiszkolod vérrel és gennyel.
Szabadon a zenéről.
2013 március 27. | Szerző: Máté Orsolya
Esszenciális. Motivál. Elvarázsol. Könnyeket fakaszt. Kiakaszt. Nosztalgiázunk általa. Táncolunk, sportolunk, főzünk, vásárolunk, vezetünk, pihenünk rá vagy hallgatásakor. Gondolatot, érzést, világnézetet, felháborodást közvetít. A költészettel cimborál. Tömegeket mozgat meg. Jelen van, ha szomorúak, ha vidámak, ha magányosak, ha társaságban, ha kettesben vagyunk. Tiszteletét teszi minden eseményen, ami az életünkben előfordulhat: esküvőn, temetésen, szalagavatón, diplomaosztón, születésnapon, lakásavatón, disznótoron, randevún. Összehozza az embereket, de ugyanakkor vitára is sarkallhat. Befészkeli magát az agyadba, mint a fecske, aki tavasszal az ereszed alá költözik. Néha még akkor is ott marad, ha nem szívleled és azon kapod magad, hogy nem a rádió, hanem Te “játszod”. Pénzt költünk rá, pénzt kereshetünk vele. Az önmegvalósítás eszköze. Minden(ben) benne van.
A zene kell. Nehéz elképzelni az életünket, a világot nélküle. Kopár lenne. Túl sokat hallanánk a saját és mások gondolatait. De szerencsére itt van nekünk ez a csodás jelenség. Magától értetődőnek vesszük létezését. Úgy kezeljük, mintha egy mindannapos dolog lenne életünk folyásában. Sokszor nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, csak hallgatjuk, dúdoljuk. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor egy-egy dal szinte mágikus, varázslatos hatással van ránk. A különös érzés, ami Téged is arra késztet, hogy valamilyen formában részese légy a káprázatnak. Táncolj, énekeld vagy könnyekkel áztasd az arcodat…
A legtöbb ősi kultúrában a vallás szolgálatában állt, másoknál ünnepélyeken, mulatságokon szólalt meg. A 21. században sincs másképp, csupán kiegészülve azzal, hogy az egyén számára elengedhetetlen adalék. Meghatároz. A zene által formálódunk, majd formálódik a zenei izlésünk az egyéniségünk által. Olyan mély hatással lehet ránk, hogy akár egy világot fordíthat meg bensőnkben. Ráadásul, külsőnkre is rányomhatja bélyegét- jó értelemben- zenei “hovatartozásunk”.
Beszélhetünk nemzetek zenéjéről. Társadalmi rétegek zenéjéről. Történelmi fordulópontok zenéjéről. A kimondottak tartalmának zenéjéről, hiszen sokszor az zene füleinknek. Filmek zenéjéről. A zenÉsz és a nem zenész zenéjéről. A szintén zenészről.
A zene szabad. Egyetemes. Transzcendens.
Oldal ajánlása emailben
X